Feladat előtt álló, csodára felkészült szülők számára

Bárhol, bárki felkérne arra, hogy meséljek a TSMT-vel kapcsolatos tapasztalataimról, kitörnének belőlem a gondolatok, melyek igen sokrétűek, de nem Szabó Andiék kapcsán, mert amit tőlük kaptunk az egy igazi csoda! Tudom, hogy így első olvasatra ez ömlengő és túlzott kijelentésnek tűnik, de ha végigolvasod a történetünket, megérted ezt a bevezető sort.

Kezdjük az elején, azaz a várandóssággal: Nagyon frusztrált, ideges, túlterhelt kismama voltam. Az életem pont ekkor dobált nem túl jó kártyákat sorjában….

Születés: Normál szülés, 9/10-es Apgar, sárgaság, 9 nap kórház.

Mindent bevetettem, hogy a kisfiam anyatejjel tápláljam, de tényleg mindent. Mint egy kis mongol, úgy született meg. Aludt, csak aludt, állandóan kék fény alatt, én pedig nonstop fejtem a tejet, hogy végre anyatejhez jusson. 3 hónap küzdelem, szoptatási tanácsadó segítségével, és nem jutottunk egyről a kettőre. Tápszer, pici anyatej kíséretében.

3 hónapnak kellett eltelnie, mire végre egy neurológiai vizsgálaton kiderült, hogy a kisfiam arcizma, nyakának jobb oldalán lévő izmok letapadtak már a pocakban. Ezért fáj neki a szopizás, ezért sírt szegénykém olyan sokat, amikor öltöztettük, fürdettük. Így Dévény tornába kezdtünk, és jártunk egy éves koráig.

A fent leírtak miatt nem indult meg a mozgásfejlődés a megfelelő ütemben, minden késett, minden féloldalas volt. Bal kézzel kúszott csak, mászni nem akart….míg végre 1 éves és 3 naposan végre elkezdett mászni, majd rá egy hétre felállt és járt. Aki egy kicsit is foglalkozott szülőként a mozgásfejlődés idegrendszerre gyakorolt hatásával az tudja, hogy kihatással lesz a gyerkőc életére mindez. Gyakorlatilag a kisfiam egy éves korától kerestem az utat, amivel mielőbb fejlesztésbe kezdhetünk. Szakemberekhez jártam, de mind azt mondták, hogy picit késésben van, de majd behozza magát. Az óvodában is egyfolytában erről beszéltem, de egészen 6,5 éves koráig süket fülekre találtam. Tehát eltelt 5,5 év, és hiába a feszített útkeresés, nem jött megoldás! Míg végül iskolaérettségi vizsgálatra mentünk, egy komplex felmérésre, ahol az eredmény:IQ: 130 (átlag: 100), Nagy - és finommozgásbeli elmaradások, Hullámzó figyelmi kapacitás, Vonalvezetése görcsös, Egyensúlyzavarral küzd.

Ekkorra már lelki teherré vált az okos kisfiam számára az esetlensége, a mozgáskoordinációs problémái.

„De én miért NEM tudom???”

Tudta, hogy neki már képesnek kellene lennie… Iszonyatosan dühös volt magára a kudarcok miatt… Majd a végén eljutott addig, hogy dühös magára azért, mert DÜHÖS!!!

Ezeket nem én találtam ki, ezeket ő mind kimondta! Olyan volt ez, mintha a szívem tépnék naponta, többször!

Amit én tapasztaltam szülőként: furcsa ugrándozás, nem játszik (se lego, se szerepjátékok, semmi), képtelen tartani 1-2 másodpercnél tovább a szemkontaktust, állandóan mocorog, furcsán fut, rajzolás - hagyjuk...

A Pedagógia Szakszolgálatban ajánlották nekem Szabó Andit. Elmondta a gyógypedagógus, hogy Andi nagyon jó szakember, következetes és nagyon kemény! Gyerkőccel, szülőkkel egyaránt.

Eljött a nap, végre eljutottunk Andihoz. Végig sírtam a felmérést! Alig volt egy-két feladat, amit a kisfiam önállóan el tudott végezni. Ellenkezett, visított - nem a sírás kategóriájába eső, dacból eredő, hanem a félelemből. Belőlem kitört például az is, hogy 1,5 évvel azelőtt voltam TSMT terapeutánál is, aki azt mondta, Balázzsal minden rendben! Elvett tőlünk egy képzetlen, felkészületlen, tapasztalatlan, papírokkal rendelkező „szaki” 1,5 évnyi fejlődési lehetőséget. Ez nagyon hosszú idő egy gyerkőc életében!

Nade összekaptuk magunkat és a célra koncentráltunk!

Megkaptuk az első tornát: bukfencek sora, pörgés, forgás, trambulin, egyensúlyi feladatok….Atya ég! Szegény gyerek küzd a démonjaival! Ilyen és ehhez hasonló gondolataim voltak. Én rögtön jeleztem Szabó Andinak, nekem szakszerű segítség kell a tornákhoz. Péterné Elek Andreát ajánlotta, aki egy tündér és nem mellesleg egy nagy tanító! Az előírt ütemezésben, heti 3-4-5-6 alkalommal jártunk tornára. A tervezett 8 hét tréningciklus helyett volt, hogy 12 hét telt el, mire megkaptuk a következő tornát.

Az eredmény két hónap után: az addig biciklin is szédülő gyerkőcöm felpattant a cangára és tekert és csak tekert, kitörő boldogsággal, egyedül. Valamint fizikálisan sokat erősödött, és sokkal bátrabb lett. Saját tapasztalataimat csak erősítette az óvodában kapott visszajelzések. 4 hónap elteltével az addig türelmetlen, zsizsgő kisfiú már türelmesen leült a kishúgával játszani. Gyönyörű karácsonyi ajándék!

1-2-3-4-es torna hatalmas munka! Andiék folyamatosan konzultáltak Balázs tornájáról, a nehézségekről. Ez idő alatt a kisfiam a tornák során pityergett, volt, hogy sírt, volt, hogy a szédüléstől hányingere lett, de összeszorított foggal tornázott, mert ügyesedni akart! Olyan kitartással, hogy felnőtt emberek tanulhatnának tőle! Mi szülők, Andiék és kisfiam munkája mellett „csak” asszisztáltunk. Hoztuk-vittük, és természetesen megfizettük a munkájukat, és még inkább a tudásukat!

Balázst a torna alatt Andi egyfolytában motiválta, segítette, edzette a lelkét, a szellemét, a testét, és ezzel az idegrendszerét! Minden egyes új tornánál azt gondoltam, hogy űrhajós kiképzésen vagyok. Olyan feladatokat kapott Balázs, amit nekem szülőként, még szemmel is nehéz volt követni, nem hogy felfogni mi történik. 😀 Egy-egy alkalommal voltam csak bent az órákon, hogy lássam mi történik, amúgy szigorúan termen kívül maradtam, mert akkor jobban koncentrált a kiskrapek!

Nem egészen 8 évesen került a kisfiúnk iskolába. Összeteszem a két kezem, hogy csak ekkor, és nem egy évvel korábban. A suliban még szeptemberben a vonalvezetése nem túl szép, de október végére a tanító néni is megjegyzi, hogy hatalmas fejlődésen megy át a legénykénk. Természetesen tudta, hogy dolgozunk rajta, és én ezzel büszkélkedtem is! Mindenhol, mindenkinek! Kisfiam fejlődését látva a tanító több gyerkőc szüleit is hozzánk irányította, és én természetesen Andiékhoz!

Most (2020) Balázs 2. osztályos. A suli nagyon jól megy neki, sőt már túllendültünk azon, hogy mit vár az iskola és az élet, a közösség. Korábban azért dolgozott, hogy mindezek könnyedén menjenek. Ő és nem mi szülőki! A kisfiamnak már van ideje, energiája a saját érdeklődésének megfelelő témákat boncolgatni, elmélyedni abban a világban, ami az övé.

Ha nincs a TSMT, ha nincs Szabó Andi, akkor ma egy bukdácsoló tanuló, egy frusztrált, félelmekkel, gátlásokkal teli kisfiam lenne! Egy szülő sem teheti meg, hogy elvegye a gyermekétől a kiegyensúlyozott életet, a boldogságot, mert egy kicsit sem túlzok, ha azt mondom, mi ezt kaptuk Szabó Andiék csapatától!

Egy életre hálás leszek ezért!