Kedves Olvasó!

Szeretném megosztani a saját nehézségeinket, tapasztalatainkat és élményeinket a TSMT tornával kapcsolatban. Nevek nem szerepelnek a levelemben, de ha valaki szeretné felvenni velem személyesen a kapcsolatot, az Andiékon keresztül, szívesen segítek bármiben, ha tudok.

Az egész 2019.május.26 -án kezdődött, mikor az óvónéni javaslatára kértem egy időpontot az Anditól vizsgálatra. A kisfiam 5 éves volt, nem tudott verset tanulni, épp egész mondatokban beszélni, a ragozásról nem is beszélve, a foglalkozásokon állandóan mocorgott és nem figyelt.

A vizsgálatról a férjemmel mindketten szinte sírva jöttünk ki, olyan dolgokat láttunk saját szemünkkel abban az egy órában, amit a hétköznapokban nem vettünk észre, pedig mi figyelünk a gyerekeinkre és rengeteget foglalkozunk velük.

Sokat veszekedtem vele itthon is, hogy miért nem figyel rám, ha mondok valamit, most már tudom, mert szegény nem tudott és nem azért, mert nem akart. Amikor ezt megtudtam, nagyon szégyelltem magamat, olyanért veszekedtem vele, amiről szegény nem is tehetett, aztán kiderült, hogy beszédészlelési problémái is vannak, azért nem ment a verstanulás. Teljesen más szót értett, mint amit mondtak neki.

Gondoltam talán én csinálok valamit rosszul, hogy nem vagyok következetes szülő, vagy talán nem nevelem jól, vagyis magamat is hibáztattam.

Mielőtt még Andihoz kerültünk sok helyen jártunk, hogy kiderítsük, mi lehet a háttérben. Elküldtek minket Győrbe a Hajdú Juliannához, kétszer voltunk nála, onnan csontkovácshoz, mondván, hogy a beszédészlelési hibája a letapadt váladék miatt van. Voltunk szemészeten, fül-orr gégésznél, mindenhol többször is, sehol nem találtak semmit. Most már tudom, mindennek a figyelem hiánya volt az oka. Felesleges volt szegényt annyi helyre elvinni, de mint tanácstalan szülő, mindent megnézettünk, mert nem tudtuk mi a baj. Aztán eldöntöttük a férjemmel, elég, nem visszük a gyereket orvostól orvosig. Nem láttuk okát, de sajnos ki kellett szűrni, hogy orvosilag minden rendben, egészséges.

Már kicsi gyerekként is voltak tünetek amik mutatták, hogy valami nincs teljesen rendben nem a megszokott ütemben fejlődik bizonyos területeken. Nagyon későn kezdett el beszélni is, amikor a közvetlen környezetemben lévő „szakembereket” kérdeztem, az volt a válasz, hogy ne aggódjak, mert fiú.

Az igazság az, hogy mindent meg tud az ember magyarázni, ha nem eszik szilárdat időben a gyereke, ha sokáig bepisil, ha sokat mocorog, ha sokáig cumizik, mondván, majd megérik rá idővel, de ez nem igaz, ha segítünk nekik ezeket a problémákat áthidalni, sokkal boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak lesznek és büszkék lesznek magukra. Minél előbb, annál könnyebb. Most már látom nem sír ok nélkül egy baba sem. Vagy ha például nem alszik nyugodtan, vagy nem szopizik jól, annak is oka van. Ahelyett, hogy több módszerrel próbálkozunk, az okot kellene megszüntetni. Sajnos én már csak ezt utólag látom. Sokat szenvedtünk feleslegesen. Ezért is gondoltam, hogy leírom a történetünket, hátha valakinek ez segít, és nem fut felesleges köröket, valamint erőt merít belőle.

A szenzomotoros szemléletű vizsgálat után, amit az Andi vett fel kaptunk egy mozgássort, ami célirányosan a gyermekem nehézségeire volt összeállítva, és amit pár eszköz beszerzése után mi magunk az elvégezhettünk. Elkezdtük a tornát otthon. Nap, mint nap sírva indultunk neki, nem láttuk a végét, csak tettük a dolgunkat. Nagyon nehéz volt és nagyon nagy áldozatot kívánt az egész család részéről, teljesen átalakította az életünket, minden a torna körül forgott és még most is tart. A torna volt az első, és mindent a köré alakítottunk, a munkánkat, a nyaralásunkat, a hétvégéinket, az óvodát és a kistestvér életét is.

Volt olyan időszak, körülbelül egy év után, amikor teljesen kimerültünk, 3. torna után jártunk és én nagyon kiborultam. Sajnos az Andival is összevesztem, hogy nem érti, hogy már nem bírjuk tovább? - de ő rendületlenül közölte, hogy nincs más megoldás, csinálni kell! Mintha meg sem hallotta volna amit mondok neki. Aztán mikor hetek múlva megnyugodtam és véletlenül találkoztam is vele egy óvodai csoportban nyílt napon és láttam a gyerekek között, hogy mennyire ragyog, és hogy miként foglalkozik velük, rögtön megértettem és tisztán láttam, hogy neki a gyerekek a legfontosabbak és hogy minél több gyereknek szeretne segíteni, hogy könnyebben boldoguljanak majd az életben még akkor is, ha nekünk szülőknek ez néha nagyon kemény látni és megélni.

Nagyon megszerettem őt és a gyerekeim is. Jó kis szakmai csapatot épített fel a SzeretetERŐD-ben, akiknek a gyerek az első. És hát melyik szülő ne szeretné ezt a gyerekének?! Véleményem szerint minden ember, aki a SzeretetERŐD-nél dolgozik, a legjobbat szeretné a gyerekeinknek és nagyon szeretik őket, még ha néha kemények is velük vagy velünk. Sok esetben tapasztaltam, hogy az elvárásaikat pedig nem csak felénk támasztják, hanem önmagukkal szemben is. Ez is segített abban, hogy tovább kell csinálnunk a tornát.

Mi még a karantén időszaka alatt is lelkiismeretesen tornáztunk otthon. Sőt, az Andi elmondta mire kell figyelni és a nyaralás alatt is, eszközök nélkül csináltuk, amit tudtunk. Ráadásul kettő gyerekkel, mert akkor már a kisebbik fiam is elkezdte a tornát. Ő nem akart 2 és fél évesen szilárd ételt enni, azért vittem el az Andihoz, akkorra már tudtam, nem érdemes várni. 1 hónap után már evett szilárd ételt és szobatiszta lett. Korábban majdnem fél évig folydogált a nyála, ez is egy jele volt annak, hogy nem eszik szilárdat, de persze nem mondta senki, hogy ez mitől lehet, pedig igyekeztem utánajárni. Aztán az Andinál a felmérésen kiderült, hogy gyengék az arcizmai. Fájt szegénykémnek a rágás, azért nem evett. Vele három tornát csináltunk végig.

Most már mondhatom, hogy mindkét fiamnál megérte küzdeni.

A negyedik torna után a gyerekem közölte, hogy ő szeretné kipróbálni a motorozást. A férjem kivitte a Talmácsi Ringre, hogy kipróbálja, én nagyon féltem. A kisfiam körülbelül 5 perc eligazítás után elindult és hihetetlen ügyes volt. Fél óra után, már bedöntötte a kismotort a kanyarban. Nem én mondtam, hanem a Talmácsi Gábor édesapja, aki saját motorra ült és ment vele egy kört. Onnantól kezdve ő oktatta. Persze ő nem tudta, hogy mi milyen tornára járunk és hogy a gyerekemnek figyelemproblémái vannak, sőt, megjegyezte, hogy ritka az olyan gyerek, akinek elmondanak egyszer valamit és ő megcsinálja. Egyszerűen el sem hittem! Nagyon boldog volt és mi is az apukájával. Összehangolták az agyát a testével.

Aztán jött a síelés időszaka, mi nagyon szeretünk síelni, a kisfiam korábban hallani sem akart róla, (mi nem erőltettük) aztán tavaly gondolt egyet és lécre állt oktatóval. Egy nap után azt mondta az oktató, hogy felviszi a csúcsra, ha engedjük, hát én azt hittem szívrohamot kapok, hideg volt és fújta a szél, a havat, alig láttunk, végül felengedtük, persze apukája is ment velük. Miután lecsúsztak, könyörgött, hogy hadd mehessen fel meg egyszer közvetlenül utána. Az síoktató ugyanazt mondta, mint korábban Talmácsi István is, hogy elmondta neki mit kell csinálni és a kisfiam megcsinálta. Sőt élvezte!

De ezt követően sikerek voltak az óvodában is és otthon is a tanulás terén. Elmondom neki a feladatot és ő megcsinálja, szeret már verset tanulni is, ha félbeszakítom, onnan tudja folytatni, ahol abbahagyta, könnyen összehangolja a verset egyéb mozgással, például közben tapsol ütemre vagy rajzol a versmondás közben, vagyis többfele tud figyelni és mindezt megfelelő időintervallumban képes rá.A rajzolás még nehezen megy és nem igazán szeret színezni, de hátha majd ez is változik, már sokkal bizakodóbb vagyok én is, mint korábban.

A legfontosabb pedig az, hogy szinte mindenre azt mondja a kisfiam, hogy „anya a hidd el meg tudom csinálni, nem adom fel”! Megtanult küzdeni!

Az ötös tornája környékén elkezdtük a csoportos tornát, nagyon szeret járni, szinte röpdös az örömtől, amikor jövünk. A csoportos torna során a fegyelme is nagyon sokat javult és megtanulta, hogy csak a saját feladatára koncentráljon, ne a másik gyerekére.

Az egyéni tornájánál a hatos tornánál járunk és ez az utolsó tornánk, sokszor még mindig nehezen jövünk és megkérdezi, „anya mikor lesz már vége”?, de csinálja lelkiismeretesen és már a választ is tudja és azt is mit adott neki ez a torna.

Hihetetlen büszke vagyok rá!

Ha csak egy szülőnek is tudok segíteni a levelemmel, már megérte megírnom! Mindenkinek kitartást kívánok szeretettel és egészséges, kiegyensúlyozott, magabiztos, boldog gyerekeket!